(2013. október 22. 00:00)
Látványos épületegyüttest alakítanak ki a régi, rendkívül leromlott állapotba került hargitafürdői mofetták helyére. A szeptemberben elkezdődött munkálatok miatt várhatóan májusig nem tudnak fogadni gyógykezelésre vendégeket, jövő ősztől viszont egy, minden részletében korszerű bázissal járulnak hozzá a helyi turizmus fellendítéséhez.

A közigazgatásilag Csíkszeredához tartozó település uniós pályázatból finanszírozott infrastrukturális felújításának „mellékvágányaként" zajlik szeptember óta a Szent László Központtal átellenben lévő mofetták újjáépítése. A megyeszékhely saját költségvetéséből fizetett beruházás összértéke 1,65 millió lej, áfa nélkül. A csíkszeredai Proiect Consulting Kft. tervezte épületegyüttes a két mofettagödröt, valamint az azokat összekötő kiszolgáló épületet foglalja magába. Utóbbi alsó szintjén többek között raktárhelyiséget, kazánházat, ügyfélfogadót, mosdót, öltözőt és orvosi rendelőt, míg az emeleten elszállásoló szobákat épít a kivitelező, a szintén csíkszeredai Impex Aurora Kft. – közölte érdeklődésünkre Dósa Eszter projektfelelős, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala Európai Integrációs és Projektmenedzsment Irodájának vezetője.

Saválló betonnal a tartósságért
A mofetta korábbi építményeinek lebontása és az építkezést megelőző területrendezés után szeptember 20-án kezdtek a új létesítmények alapozásához. A kénhidrogén forrásainak megóvása érdekében a kivitelező legfeljebb hatvan centiméteres mélységig áshatott. A munkálatok első, betonozási szakaszában saválló építkezési anyagokat használtak, mivel a kiáramló gázok rövid idő alatt erodálnák az alkotóelemeket – tudtuk meg a helyszínen lévő munkásoktól. Jelenleg az egyik mofetta fa tetőszerkezetén, lambériázásán, valamint a másik alapozásán és a tartóoszlopainak kialakításán dolgoznak. Az előrehaladottabb állapotban lévő épület „nagyközönség" előtti megnyitását jövő május elsejére ígérte a kivitelező. Amennyiben a hidegek beállta előtt „tető alá hozzák" mindkét mofettagödröt, a munkálatok télen is folytatódhatnak. A közelben lévő faházikókat egyelőre érintetlenül hagyják, mindössze a bejáratokhoz vezető járdák kialakítására kapott utasítást a kivitelező. Ha minden a tervek szerint zajlik, a teljes épületegyüttes átadására 2014. szeptember harmadikán kerülhet sor.

Infrastrukturális beruházás a turizmusért
A Hargitafürdőt érintő, Regionális Operatív Program által tizenöt millió lejjel támogatott infrastrukturális felújítás október elején kezdődött el.
A munkálatok a település teljes úthálózatára kiterjednek, emellett járdák, gyalogosbejárók és összesen ötezer négyzetméternyi parkoló épül. Jelenleg a helyreállítás részét képező közvilágítási rendszer felújítását végzik, ugyanakkor a kisebb utcák kockakövekkel való kirakása is folyamatban van. Az új lámpatesteket villanyárammal ellátó vezetékek a földbe kerülnek – ezen munkálatok végeztével folytatódhat az egyes útszakaszok alapozása, kövezése és aszfaltozása. A csíkszeredai városvezetés a por, sár jelentette problémák és a parkolási lehetőségek rendeződése után a turistaforgalom megnövekedésére számít.

Pinti Attila
http://szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/ujjaepitik-a-mofettakat
Vissza

Új hozzászólás

Név:
Email-cím:
Bejegyzés:
Ellenörző kód:  

További híreink